Klímaszerelés? Bizony jól jönne!
Az már egyre inkább látható, érezhető, hogy az elmúlt években melegedett a légkör. Az a helyzet, hogy egy jó ideig ez nem lesz jobb, sőt egyre melegebb nyarak elé nézünk. Az is teljesen biztos, hogy a kinti, közel negyven fokos levegő hűtését, főleg ha légmozgás sincs, egy egyszerű ablaknyitásos módszerrel már lehetetlen megoldani. És persze sokan nem is bírják a huzatot.
Ez lehet a legfőbb indok arra, hogy a klímaszerelés egyre többeknél merül fel igényként.
Mire figyeljünk, ha klímaszerelés előtt állunk?
Nos, először is tudni kell, hogy a klímaszerelés nem azzal kezdődik, hogy megvesszük a klímaberendezést. Illetve maga a fizikai megvalósulás igen, azonban egy ilyen beruházást, mint általában egy építőipari kivitelezés esetén meg kell tervezni.
Tehát mielőtt a klímaszerelés fizikailag is megvalósulna, érdemes egy olyan kivitelezőt választani, aki a klímaszerelés területén megfelelő referenciákkal rendelkezik, és ezen a területen teljes körű szolgáltatást nyújt.
Első lépésben jó, ha vállalja a helyszíni felmérést. A következőkre kaphat választ ebben az esetben.
- felméri a hűtendő, illetve fűtendő terület nagyságát
- akár méréssel, akár a tervrajzok alapján megismeri az épület szerkezetét, a szigetelést
- megvizsgálja a nyílászárók állapotát, és felméri a helyiségben található bútorok elhelyezkedését
- végül optimális megoldást keres a beltéri-kültéri egységek, valamint a bel és kültéri csővezetékek elhelyezésére
Ugye most már kezdik látni, hogy a klímaszerelés az eléggé összetett folyamat? Ezért mondtuk korábban, és nem is győzzük eléggé hangsúlyozni, hogy klímaszerelés esetén mindenképpen egy szakember véleménye alapján érdemes dönteni.
Cégünk szakképzett munkatársai a klímaszerelés előtt beiktatott helyszíni felmérés mindezekben segítséget nyújtanak Önöknek.
És végezetül nézzük meg az előbbi útmutatás után, hogy hogyan is történik ez a gyakorlatban
A következő néhány pontban összegyűjtöttük azokat a lépéseket, ami a klímaszerelés folyamatában követik egymást. Talán ezzel is tudunk némi segítséget, támpontot adni ahhoz, hogy hogyan is kerül a tiszta, hideg, vagy meleg levegő az otthonunkba egy klímaberendezés segítségével.
Nos, akkor jöjjenek a klímaszerelés lépései, ahogyan mi csináljuk:
- első lépés, ahogyan azt már említettük a kiszállás, helyszíni felmérés, tanácsadás, árajánlat
- ezt követi a kültéri és beltéri egységek helyének kiválasztása, aztán
- amennyiben szükséges, a bútorok elpakolása, letakarása,
- falátfúrás, amit minden esetben ipari porszívóval végzünk, így nem lesz kosz, vagy szálló por
- falvésés, amennyiben erre szükség van,
- kábelcsatornázás,
- rézvezetékek behúzása, fehér színű UV álló borítással
- beltéri egység felszerelése
- elektromos vezetékek bekötése, majd a beltéri és a kültéri egység közötti kapcsolat létrehozása
- kondenzvíz elvezetés kiépítése, ami általában fehér flexibilis csővezetékkel történik
- kültéri egység felszerelése
- kültéri és beltéri egységek összekötése
- nyomáspróba
- csővezeték vákuumozás
- hűtőközeg töltés
- rendszertesztelés
- építőelemek javítása
- majd mindezeket követően természetesen takarítás, illetve ha elmozgattuk a bútorokat, azok visszahelyezése az eredeti helyükre,
- és végezetül érthető tájékoztatást adunk a készülékek használatáról
Nos, röviden ennyi, reméljük mindenki számára érthetően mondtuk el. Amennyiben kérdésük lenne, keressenek bennünket a honlapunkon található elérhetőségeinken!